újjá avagy újraszületés, megértés, lfogadás, felfogás

ma újra átéltem azt, amit mindannyian átélünk, de senki sem emlékszik rá. Ma újraéltem azt, ahogy le- és megszülettem. Direkt a két meghatározás.
A helyszín egy jógaterem ahol hangfürdőre mentem egy barátommal. Én már egyszer voltam. semmit sem éltem át akkor, de nagyon jót aludtam. most is erre számítottam, de kurvára nem ez történt. Egész idő alatt rossz volt...

forgolódtam, nem tudtam lenyugodni az agyam motoszkált, a testem már lezsibbadt. már nem éreztem a sajátomnak. Folyton az a szó jutott eszembe, hogy anyaméh, de semmi anyaméhszerűt nem éreztem.
Utólag rájöttem, itt azt éltem át, ahogy leszülettem, egy lélek, aki nem akarta elfogadni ezt a testet. Szenvedtem, kéynelmetlen volt, sehogy sem találtam benne a harmóniát, besütörtt a fény, erős volt, sehol és semmilyen pózban sem volt nyugalom, szörnyű belső feszültség.
Aztán jött egy burok (végső kétségbeesésemben a fejemre húztam a takarót) és akkor kicsit megnyugodtam. Akkor egy ideig két szerep között ugráltam. Hol én voltam a várandós anya hol én voltam maga a magzat, aztán ez beállt magzati állapotba. Akkor már elfogadtam,hogy a testben voltam és benne voltam az anyaméhben. egy ideig ennek az újszerűségnek a nyugalmát élveztem, aztán újabb ingerek jöttek és megint nem volt jó sehogy sem. kényelmetlen volt, de nem mertem az oldalamra fordulni, merthogy hangfürdőzni és energiákat befogadni biztosan háton kell (azaz egészen végig az anyaméhvel párhuzamosan maximálisan jelen voltam ebben a világban is és igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, normáknak.)  De már mikor éreztem hogy egészen ahangfürdő végén vagyunk, úgy döntöttem leszarom, oldalra fordultam, fejemre borítottam teljesen a takarót és akkor, abban a pillanatban elaludtam. pedig tudtam, már nincs sok időm és fel kell kelnem, meg kell születnem. mégis beszippantott a sötétség, a kényelem és a nyugalom. aludtam, de félig tudatomnál voltam és akkor állt bennem össze a kép, hogy mi is az, ami eddig valójában történt és megértettem, hogy most meg fogok születni, hogy most, amikor majd kinyitom a szemem, megszületek és és nem akartam. nagyon nem,. végre nyugalmam volt, végre megbékéltem és megint mindennek meg kellett változnia. és a legrosszabb, hogy azt éreztem, tudom mi vár rám kint és nem akarom. itt akarok maradni a zöldessárga csendes sötétségben és melegben) de rászántam magam, az adott erőt, ahogy mostanában alakulnak a dolgaim :) ez jó kapaszkodó volt, mert azt éreztem, hogy egész életemben talán most először nem csak átmenetileg alakulnak jól a dolgok, most érdemes lenne végre tényleg élni, mert olyan élet vázolódott fel előttem, ami tetszik, amibe érdemes belekapaszkodni, amibe érdemes beleszületni. és akkor megszülettem, azaz felébredtem. (nem mellékesen megjegyzném, anyu 24 órát vajúdott velem). felkeltem. meghallgattam, kivel mit történt és közben magamban formálgattam a szavakat " és veled mit történt? hát én csak megszülettem!" És jó volt. és aztán körbeálltak és adtak nekem sok energiát és ez megadta tényleg az alaphangot az életkedvet. Vicces, hogy úgy adtak energiát, hogy mindenki egy á hangot adott ki :)

És az a durva, hogy már magzati koromban és előtte is mindig azon agyaltam, hogy vajon jó lesz-e majd amit teszek? megtehetem-e? kivel mi fog történni, ha ez és az teszem? szabályos-e, ha befordulok? ez így kényelmetlen, de szabad nekem oldalra fordulni? én voltam már akkor is és azóta is... de talán most már tényleg megtanultam, hogy tegyem amit akarok, mert semmi sem rosszabb, mint az elvesztetett idő.

tudom, teljesen szürreális és felfoghatatlan és bolondságnak hangzik, de basszus, ha egyszer ez történt...
Ebben sokan hisznek úgy, hogy sosem élték át, én nem hittem benne, és átéltem hirtelen...most aztán emészthetem....
Brutális volt. kb olyan, mint a fonalas sztori, csak sokkal valóságosabb.

kocsihajtó

A vezető, a rendező, a tudatos, a saját útját járó, a hadvezér, az ügyintéző, a győztes - a törtető, a becsvágyó
Királykék: A megfontolt nyugalom és a tudatosság színe

A tettre kész fiatalember röviden megáll a kapuban, szemében öntudat és elszántság, egyik keze a csípőjén, másik karja a kapu keretén. Most a kamerára fókuszál, hogy nem sokára áthelyezze a figyelmét a következő célpontra.

A céltudatos, megbízható, aktív és energikus vezető. Lehet, hogy egyedül halad, lehet, hogy többedmagával. Egyszerre szenvedélyes és megfontolt. Végzi a dolgát. Eszközei összhangban állnak céljaival. Nála van a húzóerő, ő az, aki működésbe hoz. A Kocsihajtó nem kerülheti el, hogy miközben halad, ne csak a szenvedélyesség és a tudatosság gyeplőjét tudja egyensúlyban tartani, de egyszerre folyamatos figyelemmel legyen a körülményekre, alkalmazkodni tudjon a környezetéhez. Fontos, hogy ne sértsen meg senkit, nehogy áthajtson valakin vagy valamin.

Ügyintézés. Következetes, határozott, felelős és körültekintő haladás a megoldás irányába. A szálak összefutnak a kezében. Önállóan és gyorsan dönt, majd viseli a következményeket.

Ha mindent egymaga akar megoldani, egyedül akarja learatni a babérokat, valószínű, hogy nem éri el a célját. Képesség kialakítása a kooperációra. A Kocsihajtónak a vele haladók számára meg kell találni azt a szerepet, melyben az ügyet előre tudják mozdítani.

Ne nézz vissza. Ez most nem a számvetés ideje. Most cselekedni kell, hogy időben felérj a csúcsra, és a bajtársakkal együtt ünnepelhess, s megpihenhess végül.

címszavakban a tarot labirintusrol és annak lecsapódásairól

Az én szerepem a Kocsihajtó volt: lendület, erő, várakozással teli nyitottság, figyelem a környezetre, emberek szerepének megtalálása a nagy képben, útmutatás, vezető erő, egyedül és csapatban, mindig új ötletek felé, összeszedettség, energikusság, céltudatosság.
A leírás egyszerre megerősíti azt, ami már megvan bennem és azt amit még meg kell tanulnom, amit még el kell érnem. Mint például a gyors döntéshozatal, döntésim következményeinek viselése és az összeszedettség.

A Próféta üzenete: Csak az áramlat az, ami a magasban tart."
Várakozás a kalapra. hosszú várakozás. De az én döntésem volt.  
Számomra arról szólt, hogy ne a végére akarjak érni, ne a gyorsaság számítson, hanem a jelenlét.
A Hold üzenete: Különbséget kell tenni szándék és cselekedet között.  
Számomra: nem elég valamit akarni, és eldönteni, hogy megteszem, de erőt kell venni magamon és meg is tenni. A szándék az estek 90%ban nem elég.
A Mértékletesség: Mitől lesz jó egy kocsihajtó, mondjak tulajdonságokat: körültekintő, józan ítéletű, figyelmes, bátor, céltudatos, empatikus, útmutató. Üzenete: Hinni csak tettel, tenni csak hittel. Reggeltől estig, estétől regglig, születéstől halálig. Egy tett és az a szolgálat. A feladat felismerése az egyéniség tiszta felismerése.
Számomra: még fogalmam sincs :)

A Nap:
Két 12 éves gyerekek játszották. Bölcsesség.  
Üzenetük: Weöres Sándor: Paripám csodaszép pejkó

Paripám csodaszép pejkó,
ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vizen át vágtat,
nem adom, ha igérsz százat.

Amikor paripám ballag,
odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
odanéz a nap is százszor.

Azt kérdezték, csapatvezető vagyok-e? Igen; És büszke vagy azokra a dolgokra, amiket elértél? Igen :D
Lovakat szeretem? Félek tőlük. Miért, bántottak? Nem. Akkor lehet, ezért kaptad a kocsihajtó szerepét, hogy megbarátkozz velük. Lehet.


Az Urakodónő:
 Nagy egymásra találás. Az Uralkodónő és a Kocsihajtónő hasonló. Magányos munka a kocsit hajtani. Emberek függnek tőle. Nehezen választ maga mellé társat. Mert bonyolult az élete, mert magas a léc, mert nem bízik senkiben.

Kérdései: Mit tesz egy jó kocsihajtó a birodalomért? Elviszi a királynőt oda, ahol szükség van rá, biztonságban.

És mikor boldog egy kocsihajtó? Ha társat talál maga mellé, aki bírja a tempót, a pörgést, az állandó utazást, nyugtalanságot, aki biztos pont a rohanásban. aki mellette ül. Vele dönt, segíti a céljai elérésében de saját céljait is el tudja érni közben. Egy kocsihajtónak olyan társ kell, akivel azonosak a fő céljai.

Címszavakban:

Egy nő legnagyobb tragédiája, ha ki nem adott öleléseivel együtt temetik el.

Palya Bea saját dalai

Kihaltak a bátor férfias férfiak. a háborúban :) vicces saját elmélet arra, hova lettek a férfiak, akik még tudtak udvarolni.

Meg kell adni az esélyt a társnak, legalbb esélyt kell adni, max lebukfencezik.

A Föld:

Tedd le minden terhed és csukd be a szemed.

letettem füzetet, kalapot, mindent, de nem éreztem a megkönnyebbülést és ahogy becsuktam a szemem rájöttem: a testem a legnagyobb terhem. Attól szeretnék igazán megszabadulni, de nem lehet. és ez az életemben egy olyan dolog, amit nem tudok olyanná tenni, mint szeretném...sosem lehetek olyan, amiről álmodom, itt nem érzem azt, hogy van mit elfogadni...az eszem, az eredményeim már mind rendben vannak. azokban valahogy megtaláltam az elfogadást. de a fizikai valómban nem.

El kell érnem, hogy a testemet ne az ellenségemnek érezzem, hanem a partneremnek, hogy együtt dolgozzunk és ne egymás ellen. 

erről ez jut ezsembe:

Ez a tested lesz most majd az űrhajó,
hát tapasztald meg mi mindenre jó.
Egyél, igyál, játsszál jó sokat,
élj vidáman szeress másokat.
Hahó, hahó, kedves földlakó,
még nem is sejted, mi mindenre jó.

 

Az Ítélet: 

Ne menjek szemellenzősen. Az utat is élvezzem. Meg kell tanulni kikapcsolni a célt és képessé válni az út élvezésére is. Ez egy tanulási folyamat.

 

A Halál: 

Elengedem a magam által megkövesített célt, hogy élvezhessem az utat, az utazást magát. És hogy az utam vezessen el a célhoz, amit talán még fel sem ismertem.

 

Az Erő:

Az erő ami bennem van túl nagy, szétszór, szétfeszít, nem összeszedett, nem összpontosult, még félek tőle és addig ő uralkodik felettem. Amint az erő felett átveszem az uralmat,összeszedetté és összpotosulttá válok általa.

A Bika ereje: Ismerd meg erőid és állíts a szolgálatodba.

symbolon ma

Aazoknak, akik nem olvassák végig, csak annyit mondanék, minhárom kártyának két szereplője van. Eddig az is ritka volt, hogy bármelyknek is kettő lett volna...  érdemes amúgy elolvasni őket :)

A Partner

Összegzés: a másik ember, kapcsolat, kiegyenlítődés, a symbolon, a tükör, kiegészülés, a "jobbik" fél

A "nagy" kártyák közül egyedül ezen a képen találunk két személyt, az ember és másik oldala. Férfi és nő. Ha férfi vagyok, akkor a másik oldalamat először a nőnél keresem. Ha nő vagyok, akkor fordítva cselekszem. Képünkön a nő és a férfi egymással táncol, mert örülnek, hogy megtalálták (és megszerették) egymást. Ez természetesen a szerelemről alkotott romantikus elképzelésünknek felel meg. Hogy ez a tánc nem tarthat örökké, azt már az istenek eldöntötték. Itt azonban még harmóniában vannak. Mindkettő a másik arcában szemléli önmagát.

A probléma:
Ebben a pillanatban nem vagy kész arra, hogy a másik által nyújtott tükörbe nézz, és azt, amit ott meglátsz, sajátodnak ismerd fel. Ez a kártya arra szeretne emlékeztetni, hogy nem akarod a másik által küldött üzenetet elfogadni, inkább elzárod magad tőle, és azt gondolod, hogy ő a károdat kívánja.
Nem akarod meglátni, hogy a másik csak saját másságodat juttatja kifejezésre!

Összeférhetetlenség

Összegzés : kiűzetés a paradicsomból, a kettős ember, házasság, nappal és éjszaka, jin és jang

Ádám és Éva fogják egymás kezét, és (miután az almát megették) mindketten a Paradicsom saját oldalukra eső felét látják. Mindketten tudják, most már saját útjukat kell járniuk - mindenkinek a saját oldalának megfelelőt. Közöttük a Megkülönböztetés Fája áll (és nem az Élet Fája), amely ugyanakkor a "válás" fája is, amelyhez most már kötődnek. A nő szerint a Jónak az éjszaka, a férfi szerint a nappal, a Rossznak pedig a férfi szerint az éjszaka és a nő szerint a nappal felel meg. A férfinak mostantól felfelé, a dominancia felé kell törekednie, ahova őt a nő nem követheti. A nő pedig az érzelmek felé halad, ahova a férfi ugyancsak nem követheti őt.

Út a problémán keresztül:

Utad egy szakaszán most úgy kell áthaladnod (mert most erre van szükséged), hogy az eddig elhanyagolt oldalra (hogy a férfi vagy a női, azt te magad tudod a legjobban) sokkal több figyelmet fordíts, mint ahogyan ezt eddig tetted. Ki kell most javítanod érzelmi egyoldalúságodat, nőies oldaladat a férfiashoz, férfias oldaladat a nőieshez kell hozzáképzelned.

Viszály

Összegzés: a nemek harca, összeütközés, csatabárd, a symbolon kettétörése

Szakadék tátong a nő és a férfi között. A kard a két földrészt egyre inkább eltávolítja egymástól, a "symbolon" kettétörik. Az ég vörös színű az agresszív energiától, ami körüllengi mindkettőjüket. A nő karba tett kézzel, elzárkózva áll, önfejű és elutasító marad. A férfi dühösen szorítja ökölbe kezét, mellyel akár ütni is képes. A rózsa, a szerelem szimbóluma, összetaposva hever lábaik előtt.

Eredmény:

Megtanultál együtt élni a nemek közti összeegyeztethetetlen ellentéttel. Ha éned szavát követed, amely saját jogait hangsúlyozza, akkor mindenképpen elveszíted a "mi" jelentőségét. Ha pedig megadod magad az együttes létnek, akkor egy részt fel kell áldoznod magadból. Nem lehetséges, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

2009 szeptember 21.

akkor ezt valamiért kimaradt...
sem itt sem a másik blogon nem emlékeztem meg arról a napról, mikor a Laci Papa elment.
ez alapvetően Mokus blogjáról jutott eszembe. az elengedésről és az elfogadásról, aminek nem kell szerintem sem bekövetkeznie és senki sem szólhat bele abba, hogy ki hol és milyen formában, milyen módon őrzi szerettei emlékét.
én nem is tudtam, hogy velem volt egészen addig, amig át nem éltem azt, hogy elment.
Szép napsütéses őszi délutánon a Duna parton. Azt hittem csak a fejemben, de később rájöttem, valahol egy velem élő világban...az ő ölében ültem a Népfüdő utcai lakás nagyszobájában a régi barna huzatos fotelben. Összekuporodva, pizsamában. A következő pillanatban pedig ő felállt, és elköszönt és helyére került az apukám. Már az ő ölében ültem. És én akkor jöttem rá, hoyg ő addig vigyázott rám, amíg az apukám fel nem vállalta ezt a feladatot, amíg rá nem érzett erre, amíg ki nem alakult az a feltétel nélküli szeretet, vagyis inkább a szeretet tudata, ami a papával megvolt. Ő jelentette addig a  biztonságot... de elvégezte a feladatát és körülbelül 16 évvel a halála után elment. Addig sokszor éreztem hogy ott van a lakásban és azt hogy figyel néha. Azóta ezt nem érzem, de ha a szekrényben nézelődöm, mindig kezembe akad a szakadt barna köntöse, ami ott lóg és amit azóta fel nem vettem, de néha megölelgetek!

Szóval álljon itt egy emlékezés erről a napról és róla! Szeretett engem úgy ahogy voltam, pirosnak! És bár már máshol jár, ott amit én felfogni és behatárolni nem tudok, de tudom, hogy jár és ma is látom ahogy a bajuszát simogatja és az orrát megvakarja és megpöcköli!

én és a pókok

utána kellene néznem, mit jelent az, ha valaki körül időről-i8dőre felbukkannak kisebb nagyobb pókok. Nem félek tőlük alapvetően. Azaz a nagyokat nem szívesen simogatom meg, de csodálom őket mindig. Lenyűgöznek.
Ezt valószínűleg ők is érzik, de ez még nem magyarázat arra, hogy rendszeresen jelennek meg körülöttem a legelképzelhetetlenebb élethelyzetekben. Íme néhány:

• ülök a metrón és az orrom előtt a mennyezetről leereszkedik egy pici pók és megáll velem szemben. mintha mondani akarna valamit. Én persze megfogom és kiviszem a szabadba.

• megyek haza és az ajtómon szintén szemmagasságban egy hatalmas kaszáspók trónol, mind a nyolc szemével rám néz. Én persze fogom és átköltöztetem a korlátra.
• ülök az irodában és egyszer csak, mint a metrón, beereszkedik elém egy pici pók. megfogom, elbeszélgetünk, majd kieresztem az ablakon
• egy hete jöttem be, Judit megrettenve fogadott, hogy van egy nagy pók a mosogatóban. Hát egy nagy kaszáspók volt. Vele is elbeszélgettem, megkérdeztem, merre akarna továbbmenni, majd az ablakpárkányra kitettem :)
• és ma, ülök a gép előtt békésen, egyszer csak a periférikus látásomban látom, hogy a frufrum szélén valami mozog... mondom szösz, megfogom és egy pici piros lábú fekete pók van az ujjamon. Vele is beszélgettem kicsit, majd őt a hőségtől megmentve inkább a hűs lépcsőházba eresztettem.

és ezek csak a legemlékezetesebbek, ilyenek tömegével fordulnak elő, az is, hogy átengedem magam előtt a pókokat, meglátom a bogarakat a betonon, ahogy araszolnak és  átlépem őket...


kíváncsi lennék, hogy mit jelent az, ha valaki jóban van a pókokkal :)))

valami, ami annyira szürreális, hogy az egyetlen magyarázat rá, hogy nincs magyarázat

amikor működik a világ, amikor egységben vagy a természettel és a téged körülvevő energiákkal, amikor érzed hogy nem érhet baj, mikor tudod, minden úgy lesz jó, ahogy lesz!!!

ez volt Orfű. egy másik dimenzió, láttam megint rohangáló szálakat magam és a többi ember között, de már mindenkitől mindenkihez ment arany és fekete szál is hozzám is jött mindkettő :)

a halál

egyelőre csak annyi álljon itten, hogy a kapcsolatom a halállal megváltozott. azt hiszem jobban vagyok vele, jobban elfogadom és kevesbe felem. legyen szo a sajátomról vagy szeretteiméről... és az ember az életet is jobban szereti, ha kevésbé féli a halált.

a nyitás

azt hiszem, hogy a nyitás már ott kezdődött, hogy eldöntöttem, hajlandó vagyok valami nagyon intimet csomó idegen és egyben a legeslegjobb barátom szeme láttára megélni. Ekkor tettem le a voksomat a nyitás előtt. Az igazi nyitás előtt. Ez az az eset ugyanis, mikor nincs menekvés, be kell engedned, amit ott látsz. Vállalod, hogy elfogadod, ami megjelenik és kimondod, amit érzel. És ezt az emberek, kb 20an végig is nézik. És hihetetlen volt, mennyire kinyitott, mennyi minden jött elő. És miközben mindenki ott volt és figyelt, valamiért egyedül éltem át. De nem szégyenben, vagy elbújva egyedül, csak bátran egyedül. Az én sztorim volt, hát meg kellett élnem, anélkül, hogy bárkibe kapaszkodnék. Pedig volt segítségere jelentkezés. Manka egyből jött, mikor látta, mennyire sírok. Láttam, hogy közeledik, éreztem, hogy majd nem fogom akarni, hogy mellettem legyen, de megadtam magamnak az esélyt arra, hogy mégis elfogadjam. de nem esett jól. mondtam neki egyedül. még sosem akartam egyedül. de most muszáj volt.

de az egész nem ott kezdődött igazából. és nem is ott ért véget

az első lépés a döntés volt, hogy változtatni kell
a második, mikor kezdtem felismerni, hogy belül van valami
a harmadik, mikor rájöttem, egyedül nem fogom megtalálni mi ez
a negyedik, mikor segítséget kértem idegenektől
az ötödik mikor egy baráttól. valakitől, aki előtt sosem vállaltam fel magam
és ez közvetlenül azután volt, hogy letettem voksomat a családállítás mellett. azon az estén, mikor ott megéreztem, hogy mindenem be van zárulva. mikor megértettem, nem választhatnak engem, hiszen semmi sem megy keresztül rajtam. nem tudom megélni azt, amit ők várnak tőlem, csak nem tudom miért. mikor rájöttem, hogy ez is csak egy verseny a sok közül, mikor rájöttem, minden amit teszek, azt érzem bírálásra kerül és ítélet mondatik... akkor ráismertem valami belső félelemre ami ural engem. amit tudom egy ideje, hogy mindig is ott élt bennem.

és aztán vége lett az első felvonásnak és én úgy jöttem el onnan, hogy kudarcot vallottam, mert engem senki sem akart, bennem senki sem látta meg a lehetőséget és a segítséget. megint mindenki jobb, okosabb volt nálam. egész délután méregettem... hasonlítgattam...

aztán találkoztam OldNewFriend-del. Mostantól ONF :)
mert hazamenni nem tudtam volna. És sokáig beszélgettünk. sétáltunk, hagytam, hogy meséljen és valahol tudtam, csak erőt gyűjtök ahhoz, ami most jön. Ahhoz, hogy másnapra megtaláljam a kérdésemet, valakit be kellett engednem. Nagyon be, és nem is az volt a lényeg, hogy valakit. Mert Valaki (nagy V-vel :) volt akit beengedhettem volna, de nekem Őt kellett beengednem, mert ő volt az, aki előtt világ életemben a legjobban megjátszottam magam, aki előtt mindig menő akartam lenni, sosem csalódást okozni, nem mutatni neki azt ami fáj. olyan lenni kicsit mint ő. de nem lehetett mert nála volt a kulcs. erre már 5 éve is rájöttem. Hogy nála volt a kulcs, csak arra nem jöttem rá, hogy ha nem engedem az ajtó közelébe, akkor sosem fogja kinyitni hogy mögötte megtaláljam a tükröt. Pedig ott van a tükör és mindig is ott volt. De tudtam, hogy most be kell engednem, mert a kérdésemet már a tükörnek kell intéznem, azaz magamnak. Nem a csoportnak, nem a moderátornak. magamnak kell tudnom feltenni a kérdést. De nem találtam... és hosszú volt az a séta, és nagyon nehezen váltak szét a bokrok, de ONF most valahogy nagyon kitartó volt. És érezte, hogy az, ami most ott történik teljesen új. beengedtem a kétségeim közé, a önmarcangolásomba úgy, ahogy senkit sem merek aki előtt tartani akarom magam... de elfogadtam, hogy HA szeret, ezzel szeret, és mivel szeret, ez nem ronthat semmin. EZ vagyok én. és nagyon nagyon hihetetlen dolog volt. Mert szóról szóra haladtunk. Néha megakadtunk, mert nem mondtam ki amit igazán gondoltam. Néha nagyobbat haladtunk mint gondoltam volna, mert bár nem éreztem a súlyát, olyat mondtam, amit nem tudott vagy gondolt vagy hitt, az ő döbbenete pedig megmutatta számomra, hogy az, ami számomra evidens számára nem az... így kerülgettük... és aztán nem találtuk meg a kaput, azaz a kaput megtaláltuk, de nem nyithatta ki, nem tudta kinyitni, nem is neki kellett.. Hanem azt mondta, hogy itt a kulcs. Én a bokrokat átvágtam, de kinyitni nem tudom. Egyedül kell megtenned, de ha úgy érzed, megtaláltad a kérdést, vagy a titkot, akkor majd mondd el.
És itt vége lett. Felálltunk a padokról és megöleltük egymást és azt mondta, annyiszor akart már segíteni nekem, de sosem tudott, mert mindig olyan kész válaszokkal álltam elé, nem volt rajtam fogás. Be voltam zárva. Az igazi kérdést elrejtettem...
És a kulccsal a kezemben az érzéssel hogy meg kell találnom, és az elhatározással, hogy megteszem, hazamentem. Lefeküdtem és magamba néztem. És megtaláltam azt, amit rejtegetek. És megtaláltam a kérdést is ezzel együtt. ÉS én döbbentem meg a legjobban. Azt hittem valami szörnyűségre fogok bukkanni, valamire, amit magamnak is olyan nehezen vallok be, valami, amit mocskos és titkos és fájdalmas és amit találtam hatalmas titok volt. Én voltam. Minden ami vagyok. Semmi és Bármi. Mert Semmi sem volt abban a pillanatban amit rejtegetni kellett volna, hiszen én belül, egymagamban rendben voltam, mégis azt éreztem, Bármi, ami én vagyok, amit teszek, amit érzek, amit eszem, amit iszom, olvasok vagy éppen nem teszek olyanná alakulhat valaki, azaz Bárki szemében, ami szörnyű, rossz, elfogadhatatlan. És ezt nem bírtam bevállalni. Ezért nem engedtem be senkit a lakásomba. Ezért nem bírtam ha valaki anélkül van ott, hogy én nem, mert mi van, ha valamiről majd azt gondolja, nem jó és én nem vagyok ott, hogy kimagyarázzam. Én voltam ott. Én voltam a baj. A rossz, az elfogadhatatlan bárki szemében, mert sosem a saját szememmel néztem, hanem bárki szemével, mindenki szemével! egyszerre a világ összes szempárjával. és ezeken keresztül mondtam ítéletet magam felett. nem kérdeztem. Döntöttem. És nem vártam meg az ítéletet. Úgy döntöttem, nem lehet más. Hát kizártam a szemeket, kizártam az embereket nehogy megkérdőjelezzenek. Nehogy, istenem, azt nem bírnám elviselni!!!!!!!!!!!!!!!
És ezt láttam, mikor a kulccsal a kezemben lefeküdtem. Valakit, aki a saját szemétől fél és mindenki szemét látja benne. Belenéztem az összesbe és megtaláltam a kérdésemet.

Elaludtam.

Másnap elmentem családállításra és a kérdés velem jött. A kör előtt rám telepedett és fojtogatott és aztán ott volt a kör közepén és a válasz életre kelt. De akkor már ott voltam. Szemben láttam magammal, a tükörrel és tényleg néztem és befogadtam s megnyitottam.

Nem sokkal később szörnyű élethelyzetbe kerültem. Megalázó volt, kiszolgáltatott. Rettenetes. Egy váratlan pánikroham. Először azt hittem, egyedül kell megoldanom. Nem mertem beengedni senkit, mert ciki, kiszolgáltatott és gyenge. Szánalmas, hiszen ha az ember nem tud segíteni magán szánalmassá válik, míg ha a másik nem tud segíteni rajta, szánalmat érez és sajnálatot és ha valamit rettenetesen gyűlölök, az az, ha valaki szán engem. rettegek ettől az érzéstől. De rájöttem, be kell engednem,  A SZITUÁCIÓ NEM ÉN VAGYOK! És ami az abszolút iróniája a dolognak, hogy az ember, aki velem volt, LÉNYEGÉBEN EGYETLEN, aki előtt ha lehet sokkal, de sokkal kevésbé akartam magam valaha kiadni, mint ONF előtt. Az egyetlen, aki előtt én akartam lenni a tökéletes,a  hibátlan, az ideális, akkor is ha nem tudtam mit jelent ez. Aki ha azt mondta, hogy lehet mikró nélkül érni, akkor én söpredéknek éreztem magam, mert nem volt mikróm... és beengedtem. És ...

pánik

tegnap átestem életem remélhetőleg legrosszabb pánikrohamán. Persze volt hozzá természetes segítőtársam, ami nagyban felelrősíthtte ezt a folyamatot és ennek megélését. snki sem mondta, hogy ne próbálkozzam ilyenekkel a 21 csendes nap alatt. hát ez ütött. és nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a családállítás ütött így ki. a bent tartott információ katalizátor nélkül 21 nap alatt felszívódik. nem beszélhettem róla, azaz én, aki mindent úgy old meg, hogy kimondja, megvitetja, most, életem egyik legmegrázóbb élményét nem mondhatom el, nem vitethatom meg, ami nem baj, de úgy látszik fortyogott ez belül, bár én nem éreztem. de tegnap katalizáltam. szegény R-Ex meg döbbenten nézte végig. másfél órát tartott kb és iszonyatosan ijesztő volt.
az egész hányingerrel kezdődött. iszonyú gyors szívverés és mindent elsöprő hányinger. de nem volt mit kihányni, így aztán csak inger maradt. Aztán remegés. előjött a horvátországi élmény, amikor ez a semmiből megjelent a vizibiklin. nem a kezem remegett, hanem az ereimben a vörösvértestek ugrándoztak és iszonyú sebességgel ralliztak. és nem mult el. aztán kitaláltam, a viz segít, (a földreülés nem segített), vizben tartottam a kezem és mostam az arcom, de ne mult el, kitaláltam zuhany, R-Ex hozott törölközőt. szegény ő pillanatok alatt kijózanodott. egy ideig azt hittem megoldom egyedül és ki akartam zárni, aztán rájöttem, hogy bármilyen állapotban is vagyok, most valakit be kell engednem és kell, hogy mellettem legyen valaki, és R-Ex ott volt, hát behívtam. aztán jött a zuhi ötlet, de egy újabb rosszullét éetántorított, viszont meg is nyugtaott. jobban lettem. a földön ülve beszélgettünk. aztán megint rossz lett. és rájöttem, hogy mint a családállításon, változtatgatom a helyzetemet. sehol sem tudok huzamosabb időt eltölteni, sehol sem nyugszom meg. mindig azzal szórakoztam, hogy előre beleképzeltem magam egy másik helyzsínbe és megpróbltam rájönni, vajon ott hogy érezném magam és ha nem volt rossz érzés kipróbáltam. sétáltam a gangon, meg álltam kint a hidegben, ittam narancslevet, ittam vizet, mostam fogat, ultem földön, széken, takaróban a kanapén, R-Ex lábára dölve aludtam el végül a kanapén, aztán még kimászott a fejem aló és még beszélgettünk és aztán rájöttem, hogy csöndre vágyom, megmondtam neki, hogy aludjunk és elaludtam. és reggelre egy furcsa megkönnyebbülésen és kisebb kimerültségen kívül már nem volt bajom.

de nagyon-nagyon durva volt!

lelki maratonista

az ember egy adottságcsomaggal és történetcsomaggal születik le a földre
nekem is van egy adottság csomagom és az adottság nem csak a külső jegyekre és a tehetségre vonatkozik, hanem a lelki adottságra is. milyen is vagy? milyen a lelki ellenálló képességed? mennyire hatnak meg, érintenek meg dolgok? mennyire vagy képes megkeményíteni magad... ezek is adottságok.
és ahogy le tud az embr fogyni, úgyanúgy képs a lelki adottságain is változtatni, finomítani... illetve lehetek tehetséges is mint a nap, vagy lehetek kicsit tehetséges és nagyon szorgalmas, vagy középút mindkettőből és mégis lesz belőlem valaki. lehet, hogy nem születtem matematikusnak, de ahogy ikerlány anno tette, mégis megtanulta a fizikát, mert orvos akart lnni. sosem lesz nagy kutató és nagy orvos, de magához képest a teljesítménye talán nagyobb, mint bármelyik nagy kutatóé. mert önmagunkat legyőzni, a saját korlátainkkal, történetünkkel harcolni és nyerni, bár a világ objektív versenyében lehet h nem látszik, a szubjktív versenyedben mégis sokkal nagyobb dolog. Nem leszel maratonista, de magadhoz képest a szigetkör, akkora teljesítmény, mint valaki másnak a maraton és a lényeg, hogy bár világ szinten az kap elismerést, de a te szinteden hasonló éredménynek kell tudnod megélni

szóval én is egy ilyen csomaggal születtem.
vannak lelki, fizikai és tehetségbeli adottságaim. és ha objektív szubjektivitással megnézem maga...vagyis ha onmagamhoz és adottságaimhoz mérem a helyet, ahol tartok, akkor egészen más képet kapok, mint ha másokhoz. Jó, tudom, ez evidens, ha azt vesszük, hogy jajj, sosem leszek nádszál vékony. igen, ez evidens, és hogy picasso sem leszek, ez is az, de amugy ez utóbbi már inkább lelki adottságnak köszönhető mint tehetségbelinek.
és itt a lényeg
eddig a lelki adottságot én nem tartottam adottságnak
inkább azt éreztem milyen gyenge vagyok, hogy nem tudok erős lenni, és leszarom lenni mint mások
kudarcnak éreztem a leki adottságaimat és azt, hogy nem tudok megváltozni

pedig ha belegondolunk tejóég, annyit változtam lelkileg és önismeretben, mintha most maratont futnék.
lelki maratonfutó lettem úgy, hogy adottságaimat tekintve nem gondoltam volna, hogy lehetséges. és nem láttam ezt, nem éreztem eredménynek, mert nem magamhoz mértem ezt, hanem olyan emberek teljesítményéhez, akik egészen más csomaggal indultak. Nekem gyönyörű a lelkem (ezt nem én mondtam:), de ezzel együtt sokkal sérülékenyebb és félénkebb is. sokkal mélyebbre kerülnek a sebek és meg is maradnak benne egészen addig, amig nem vagyok képes a tudatommal hatni és gyógyítani. és jelen pillanatban ott tartok, hogy a teljes tudatlanságból az öngyógyításig juottam. ezt a lépést most tanulom, és nagyon-nagyon sok kis sebet kell begyógyítanom, de én teszem. és vannak emberek, akik nálam sokkal előrébb vannak, de nem azért, mert annyit tettek, mint én, hanem posztán azért, mert az ő lelkük nem ilyen...

boldog szülinapot nekem :)

mármint tegnapra. 2010. május 8. kb f1.

utaztatás

hát, annyit mondok, utaztam. egy hónap múlva még talán beszélni is tudok róla...

haláltudat

Ma valaki elment! Így mondjuk szépen, és ez magában rejti a folytatást. Mert aki elmegy, megy valahova. Valahonnan valahova tart.

Nekem egészen furcsa a viszonyom a halállal.
Furcsa módon nagyon sokat gondolok rá. Félem és értetlenül állok előtte. Bár alapvetően nem a saját halálomtól félek. Valójában a szeretteim halálát nem tudom megemészteni. Felfoghatatlannak érzem, hogy ne legyenek ott soha többé! Vagy ebben az életben már soha!
A napokban úgy éreztem a halál teljesen értelmetlenné teszi az életet, és csak akkor lesz ez másképp, ha életet adsz magad is.
Ám a következő pillanatban belekapaszkodom abba, hogy egyesek szerint ez nem a kezdet és a vég, hanem miután elmegyünk, valami új kezdődik. Mint egy születés. és ez végül is logikus. Csak annak szemtanúja lehetek, mi történik egy magzattal, hiába nem emlékszem saját bőrömön. Csak a hit marad. önmagában, megfoghatatlanul.

Jó lenne hinni. Csak nem tudom miben higgyek. Melyik "mese" az, amit be tudok fogadni. Még egyiket sem sikerült, túlságosan is kötődöm a kézzelfoghatósághoz, a valósághoz, bár kreatív vagyok, mégsem tudom elengedni azt amiben élünk.

Számomra ez nem csak egy illúzió. Ez az egyetlen, amit érzek. A többit az érzékelés hiánya megkérdőjelezi. Pedig nagyon vágyom a hitre. Mert érzem, könnyebbé tenne sok mindent!

Remélem Ő hitt és így lépett tovább!
Különben iszonyú ijesztő lehet a halál küszöbén állni!

Innen is szép álmokat vagy életet kívánok! Azt amire Ő vágyott az utolsó pillanatban!

létidők...

tegnap befejeztem az Illúziók című könyvet.
nagyon érdekes volt és nagyon szeretem az ilyen könyveketz, mik valahogy próbálnak a dolgok mögé nézni és egyedi elméleteket gyártani arra az egyetemes kérdésre, hogy MIÉRT? Vagy lehet a kérdés az is hogy HOGYAN? a lényeg ugye az, hogy erre nincs válasz. Erre mindenkinek saját válasza kell, hogy legyen, azaz az én elképzelésem szerint ez nem határozható meg szavakkal, mint ahogy az sem, hogy Isten vagy hit. Nem tudom ennek a világnak a szavaival behatárolni, hiszen ezek a dolgok túlmutatnak valahogy az életen és ezen a világon. Najó, de a tudatom nagyon is evilági, így aztán sokszor kerülök kisebb nagyobb gordiuszi csomókba, ami az én saját elképzelésemet illeti.

itt is ez történt! folyamatosan felülírtam azt amit olvastam, holott semmivel sem tudtam bizonyítani az ellenkezőjét.

szeretnék hinni benne, hogy ez az élet nem az egyetlen lehetőség, hogy ami utána jön, hasonlóan izgalmas, hogy hatalmamban áll megmondani, mit akarok tenni és hogy ha akarok, átmehetek a falakon, de nem megy. még ezek legapróbbjában sem tudok hinni. az agyam annyira földhöz van ragadva annyira nem képes kiszakadni ennek a világnak a korlátai közül, hogy bár tudati szinten elhiszem, hogy van más is a földünkön kívül és hogy simán lehet, hogy az is egy valóság, amit álmodok és hogy az álombeli önmagam meg engem álmodik, de ezt csak elképzelve tudom elhinni, és a hitem ezekre a dolgokra vonatkozóan nem igazi, mert a hit nem akar tényeket márpedig az én hitem akar.

továbbra sem feltétel nélküli. Pedig azt hiszem a hit valahol csak akkor él, ha feltétel nélküli, ha bizonyítékok híján is valóban ki mersz állni amellett, amit hiszel... és én ezt nem tudom megtenni. nem tudom elengedni azt, hogy ez megfoghatatlan és így számomra nem bizonyított és így nem tudom elhinni, hogy létezik...