2010. július 17., szombat

symbolon ma

Aazoknak, akik nem olvassák végig, csak annyit mondanék, minhárom kártyának két szereplője van. Eddig az is ritka volt, hogy bármelyknek is kettő lett volna...  érdemes amúgy elolvasni őket :)

A Partner
Összegzés: a másik ember, kapcsolat, kiegyenlítődés, a symbolon, a tükör, kiegészülés, a "jobbik" fél
A "nagy" kártyák közül egyedül ezen a képen találunk két személyt, az ember és másik oldala. Férfi és nő. Ha férfi vagyok, akkor a másik oldalamat először a nőnél keresem. Ha nő vagyok, akkor fordítva cselekszem. Képünkön a nő és a férfi egymással táncol, mert örülnek, hogy megtalálták (és megszerették) egymást. Ez természetesen a szerelemről alkotott romantikus elképzelésünknek felel meg. Hogy ez a tánc nem tarthat örökké, azt már az istenek eldöntötték. Itt azonban még harmóniában vannak. Mindkettő a másik arcában szemléli önmagát.
A probléma:
Ebben a pillanatban nem vagy kész arra, hogy a másik által nyújtott tükörbe nézz, és azt, amit ott meglátsz, sajátodnak ismerd fel. Ez a kártya arra szeretne emlékeztetni, hogy nem akarod a másik által küldött üzenetet elfogadni, inkább elzárod magad tőle, és azt gondolod, hogy ő a károdat kívánja.
Nem akarod meglátni, hogy a másik csak saját másságodat juttatja kifejezésre!

Összeférhetetlenség
Összegzés : kiűzetés a paradicsomból, a kettős ember, házasság, nappal és éjszaka, jin és jang
Ádám és Éva fogják egymás kezét, és (miután az almát megették) mindketten a Paradicsom saját oldalukra eső felét látják. Mindketten tudják, most már saját útjukat kell járniuk - mindenkinek a saját oldalának megfelelőt. Közöttük a Megkülönböztetés Fája áll (és nem az Élet Fája), amely ugyanakkor a "válás" fája is, amelyhez most már kötődnek. A nő szerint a Jónak az éjszaka, a férfi szerint a nappal, a Rossznak pedig a férfi szerint az éjszaka és a nő szerint a nappal felel meg. A férfinak mostantól felfelé, a dominancia felé kell törekednie, ahova őt a nő nem követheti. A nő pedig az érzelmek felé halad, ahova a férfi ugyancsak nem követheti őt.
Út a problémán keresztül:
Utad egy szakaszán most úgy kell áthaladnod (mert most erre van szükséged), hogy az eddig elhanyagolt oldalra (hogy a férfi vagy a női, azt te magad tudod a legjobban) sokkal több figyelmet fordíts, mint ahogyan ezt eddig tetted. Ki kell most javítanod érzelmi egyoldalúságodat, nőies oldaladat a férfiashoz, férfias oldaladat a nőieshez kell hozzáképzelned.

Viszály
Összegzés: a nemek harca, összeütközés, csatabárd, a symbolon kettétörése
Szakadék tátong a nő és a férfi között. A kard a két földrészt egyre inkább eltávolítja egymástól, a "symbolon" kettétörik. Az ég vörös színű az agresszív energiától, ami körüllengi mindkettőjüket. A nő karba tett kézzel, elzárkózva áll, önfejű és elutasító marad. A férfi dühösen szorítja ökölbe kezét, mellyel akár ütni is képes. A rózsa, a szerelem szimbóluma, összetaposva hever lábaik előtt.
Eredmény:
Megtanultál együtt élni a nemek közti összeegyeztethetetlen ellentéttel. Ha éned szavát követed, amely saját jogait hangsúlyozza, akkor mindenképpen elveszíted a "mi" jelentőségét. Ha pedig megadod magad az együttes létnek, akkor egy részt fel kell áldoznod magadból. Nem lehetséges, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése