2010. augusztus 8., vasárnap

címszavakban a tarot labirintusrol és annak lecsapódásairól

Az én szerepem a Kocsihajtó volt: lendület, erő, várakozással teli nyitottság, figyelem a környezetre, emberek szerepének megtalálása a nagy képben, útmutatás, vezető erő, egyedül és csapatban, mindig új ötletek felé, összeszedettség, energikusság, céltudatosság.
A leírás egyszerre megerősíti azt, ami már megvan bennem és azt amit még meg kell tanulnom, amit még el kell érnem. Mint például a gyors döntéshozatal, döntésim következményeinek viselése és az összeszedettség.

A Próféta üzenete: Csak az áramlat az, ami a magasban tart."
Várakozás a kalapra. hosszú várakozás. De az én döntésem volt.  
Számomra arról szólt, hogy ne a végére akarjak érni, ne a gyorsaság számítson, hanem a jelenlét.
A Hold üzenete: Különbséget kell tenni szándék és cselekedet között.  
Számomra: nem elég valamit akarni, és eldönteni, hogy megteszem, de erőt kell venni magamon és meg is tenni. A szándék az estek 90%ban nem elég.
A Mértékletesség: Mitől lesz jó egy kocsihajtó, mondjak tulajdonságokat: körültekintő, józan ítéletű, figyelmes, bátor, céltudatos, empatikus, útmutató. Üzenete: Hinni csak tettel, tenni csak hittel. Reggeltől estig, estétől regglig, születéstől halálig. Egy tett és az a szolgálat. A feladat felismerése az egyéniség tiszta felismerése.
Számomra: még fogalmam sincs :)

A Nap:
Két 12 éves gyerekek játszották. Bölcsesség.  
Üzenetük: Weöres Sándor: Paripám csodaszép pejkó
Paripám csodaszép pejkó,
ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vizen át vágtat,
nem adom, ha igérsz százat.

Amikor paripám ballag,
odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
odanéz a nap is százszor.

Azt kérdezték, csapatvezető vagyok-e? Igen; És büszke vagy azokra a dolgokra, amiket elértél? Igen :D
Lovakat szeretem? Félek tőlük. Miért, bántottak? Nem. Akkor lehet, ezért kaptad a kocsihajtó szerepét, hogy megbarátkozz velük. Lehet.


Az Urakodónő:
 Nagy egymásra találás. Az Uralkodónő és a Kocsihajtónő hasonló. Magányos munka a kocsit hajtani. Emberek függnek tőle. Nehezen választ maga mellé társat. Mert bonyolult az élete, mert magas a léc, mert nem bízik senkiben.

Kérdései: Mit tesz egy jó kocsihajtó a birodalomért? Elviszi a királynőt oda, ahol szükség van rá, biztonságban.
És mikor boldog egy kocsihajtó? Ha társat talál maga mellé, aki bírja a tempót, a pörgést, az állandó utazást, nyugtalanságot, aki biztos pont a rohanásban. aki mellette ül. Vele dönt, segíti a céljai elérésében de saját céljait is el tudja érni közben. Egy kocsihajtónak olyan társ kell, akivel azonosak a fő céljai.
Címszavakban:
Egy nő legnagyobb tragédiája, ha ki nem adott öleléseivel együtt temetik el.
Palya Bea saját dalai
Kihaltak a bátor férfias férfiak. a háborúban :) vicces saját elmélet arra, hova lettek a férfiak, akik még tudtak udvarolni.
Meg kell adni az esélyt a társnak, legalbb esélyt kell adni, max lebukfencezik.

A Föld:
Tedd le minden terhed és csukd be a szemed.
letettem füzetet, kalapot, mindent, de nem éreztem a megkönnyebbülést és ahogy becsuktam a szemem rájöttem: a testem a legnagyobb terhem. Attól szeretnék igazán megszabadulni, de nem lehet. és ez az életemben egy olyan dolog, amit nem tudok olyanná tenni, mint szeretném...sosem lehetek olyan, amiről álmodom, itt nem érzem azt, hogy van mit elfogadni...az eszem, az eredményeim már mind rendben vannak. azokban valahogy megtaláltam az elfogadást. de a fizikai valómban nem.
El kell érnem, hogy a testemet ne az ellenségemnek érezzem, hanem a partneremnek, hogy együtt dolgozzunk és ne egymás ellen. 
erről ez jut ezsembe:
Ez a tested lesz most majd az űrhajó,
hát tapasztald meg mi mindenre jó.
Egyél, igyál, játsszál jó sokat,
élj vidáman szeress másokat.
Hahó, hahó, kedves földlakó,
még nem is sejted, mi mindenre jó.
 
Az Ítélet: 
Ne menjek szemellenzősen. Az utat is élvezzem. Meg kell tanulni kikapcsolni a célt és képessé válni az út élvezésére is. Ez egy tanulási folyamat.
 
A Halál: 
Elengedem a magam által megkövesített célt, hogy élvezhessem az utat, az utazást magát. És hogy az utam vezessen el a célhoz, amit talán még fel sem ismertem.
 
Az Erő:
Az erő ami bennem van túl nagy, szétszór, szétfeszít, nem összeszedett, nem összpontosult, még félek tőle és addig ő uralkodik felettem. Amint az erő felett átveszem az uralmat,összeszedetté és összpotosulttá válok általa.
A Bika ereje: Ismerd meg erőid és állíts a szolgálatodba.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése