újjá avagy újraszületés, megértés, lfogadás, felfogás

ma újra átéltem azt, amit mindannyian átélünk, de senki sem emlékszik rá. Ma újraéltem azt, ahogy le- és megszülettem. Direkt a két meghatározás.
A helyszín egy jógaterem ahol hangfürdőre mentem egy barátommal. Én már egyszer voltam. semmit sem éltem át akkor, de nagyon jót aludtam. most is erre számítottam, de kurvára nem ez történt. Egész idő alatt rossz volt...

forgolódtam, nem tudtam lenyugodni az agyam motoszkált, a testem már lezsibbadt. már nem éreztem a sajátomnak. Folyton az a szó jutott eszembe, hogy anyaméh, de semmi anyaméhszerűt nem éreztem.
Utólag rájöttem, itt azt éltem át, ahogy leszülettem, egy lélek, aki nem akarta elfogadni ezt a testet. Szenvedtem, kéynelmetlen volt, sehogy sem találtam benne a harmóniát, besütörtt a fény, erős volt, sehol és semmilyen pózban sem volt nyugalom, szörnyű belső feszültség.
Aztán jött egy burok (végső kétségbeesésemben a fejemre húztam a takarót) és akkor kicsit megnyugodtam. Akkor egy ideig két szerep között ugráltam. Hol én voltam a várandós anya hol én voltam maga a magzat, aztán ez beállt magzati állapotba. Akkor már elfogadtam,hogy a testben voltam és benne voltam az anyaméhben. egy ideig ennek az újszerűségnek a nyugalmát élveztem, aztán újabb ingerek jöttek és megint nem volt jó sehogy sem. kényelmetlen volt, de nem mertem az oldalamra fordulni, merthogy hangfürdőzni és energiákat befogadni biztosan háton kell (azaz egészen végig az anyaméhvel párhuzamosan maximálisan jelen voltam ebben a világban is és igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, normáknak.)  De már mikor éreztem hogy egészen ahangfürdő végén vagyunk, úgy döntöttem leszarom, oldalra fordultam, fejemre borítottam teljesen a takarót és akkor, abban a pillanatban elaludtam. pedig tudtam, már nincs sok időm és fel kell kelnem, meg kell születnem. mégis beszippantott a sötétség, a kényelem és a nyugalom. aludtam, de félig tudatomnál voltam és akkor állt bennem össze a kép, hogy mi is az, ami eddig valójában történt és megértettem, hogy most meg fogok születni, hogy most, amikor majd kinyitom a szemem, megszületek és és nem akartam. nagyon nem,. végre nyugalmam volt, végre megbékéltem és megint mindennek meg kellett változnia. és a legrosszabb, hogy azt éreztem, tudom mi vár rám kint és nem akarom. itt akarok maradni a zöldessárga csendes sötétségben és melegben) de rászántam magam, az adott erőt, ahogy mostanában alakulnak a dolgaim :) ez jó kapaszkodó volt, mert azt éreztem, hogy egész életemben talán most először nem csak átmenetileg alakulnak jól a dolgok, most érdemes lenne végre tényleg élni, mert olyan élet vázolódott fel előttem, ami tetszik, amibe érdemes belekapaszkodni, amibe érdemes beleszületni. és akkor megszülettem, azaz felébredtem. (nem mellékesen megjegyzném, anyu 24 órát vajúdott velem). felkeltem. meghallgattam, kivel mit történt és közben magamban formálgattam a szavakat " és veled mit történt? hát én csak megszülettem!" És jó volt. és aztán körbeálltak és adtak nekem sok energiát és ez megadta tényleg az alaphangot az életkedvet. Vicces, hogy úgy adtak energiát, hogy mindenki egy á hangot adott ki :)

És az a durva, hogy már magzati koromban és előtte is mindig azon agyaltam, hogy vajon jó lesz-e majd amit teszek? megtehetem-e? kivel mi fog történni, ha ez és az teszem? szabályos-e, ha befordulok? ez így kényelmetlen, de szabad nekem oldalra fordulni? én voltam már akkor is és azóta is... de talán most már tényleg megtanultam, hogy tegyem amit akarok, mert semmi sem rosszabb, mint az elvesztetett idő.

tudom, teljesen szürreális és felfoghatatlan és bolondságnak hangzik, de basszus, ha egyszer ez történt...
Ebben sokan hisznek úgy, hogy sosem élték át, én nem hittem benne, és átéltem hirtelen...most aztán emészthetem....
Brutális volt. kb olyan, mint a fonalas sztori, csak sokkal valóságosabb.