haláltudat

Ma valaki elment! Így mondjuk szépen, és ez magában rejti a folytatást. Mert aki elmegy, megy valahova. Valahonnan valahova tart.

Nekem egészen furcsa a viszonyom a halállal.
Furcsa módon nagyon sokat gondolok rá. Félem és értetlenül állok előtte. Bár alapvetően nem a saját halálomtól félek. Valójában a szeretteim halálát nem tudom megemészteni. Felfoghatatlannak érzem, hogy ne legyenek ott soha többé! Vagy ebben az életben már soha!
A napokban úgy éreztem a halál teljesen értelmetlenné teszi az életet, és csak akkor lesz ez másképp, ha életet adsz magad is.
Ám a következő pillanatban belekapaszkodom abba, hogy egyesek szerint ez nem a kezdet és a vég, hanem miután elmegyünk, valami új kezdődik. Mint egy születés. és ez végül is logikus. Csak annak szemtanúja lehetek, mi történik egy magzattal, hiába nem emlékszem saját bőrömön. Csak a hit marad. önmagában, megfoghatatlanul.

Jó lenne hinni. Csak nem tudom miben higgyek. Melyik "mese" az, amit be tudok fogadni. Még egyiket sem sikerült, túlságosan is kötődöm a kézzelfoghatósághoz, a valósághoz, bár kreatív vagyok, mégsem tudom elengedni azt amiben élünk.

Számomra ez nem csak egy illúzió. Ez az egyetlen, amit érzek. A többit az érzékelés hiánya megkérdőjelezi. Pedig nagyon vágyom a hitre. Mert érzem, könnyebbé tenne sok mindent!

Remélem Ő hitt és így lépett tovább!
Különben iszonyú ijesztő lehet a halál küszöbén állni!

Innen is szép álmokat vagy életet kívánok! Azt amire Ő vágyott az utolsó pillanatban!

létidők...

tegnap befejeztem az Illúziók című könyvet.
nagyon érdekes volt és nagyon szeretem az ilyen könyveketz, mik valahogy próbálnak a dolgok mögé nézni és egyedi elméleteket gyártani arra az egyetemes kérdésre, hogy MIÉRT? Vagy lehet a kérdés az is hogy HOGYAN? a lényeg ugye az, hogy erre nincs válasz. Erre mindenkinek saját válasza kell, hogy legyen, azaz az én elképzelésem szerint ez nem határozható meg szavakkal, mint ahogy az sem, hogy Isten vagy hit. Nem tudom ennek a világnak a szavaival behatárolni, hiszen ezek a dolgok túlmutatnak valahogy az életen és ezen a világon. Najó, de a tudatom nagyon is evilági, így aztán sokszor kerülök kisebb nagyobb gordiuszi csomókba, ami az én saját elképzelésemet illeti.

itt is ez történt! folyamatosan felülírtam azt amit olvastam, holott semmivel sem tudtam bizonyítani az ellenkezőjét.

szeretnék hinni benne, hogy ez az élet nem az egyetlen lehetőség, hogy ami utána jön, hasonlóan izgalmas, hogy hatalmamban áll megmondani, mit akarok tenni és hogy ha akarok, átmehetek a falakon, de nem megy. még ezek legapróbbjában sem tudok hinni. az agyam annyira földhöz van ragadva annyira nem képes kiszakadni ennek a világnak a korlátai közül, hogy bár tudati szinten elhiszem, hogy van más is a földünkön kívül és hogy simán lehet, hogy az is egy valóság, amit álmodok és hogy az álombeli önmagam meg engem álmodik, de ezt csak elképzelve tudom elhinni, és a hitem ezekre a dolgokra vonatkozóan nem igazi, mert a hit nem akar tényeket márpedig az én hitem akar.

továbbra sem feltétel nélküli. Pedig azt hiszem a hit valahol csak akkor él, ha feltétel nélküli, ha bizonyítékok híján is valóban ki mersz állni amellett, amit hiszel... és én ezt nem tudom megtenni. nem tudom elengedni azt, hogy ez megfoghatatlan és így számomra nem bizonyított és így nem tudom elhinni, hogy létezik...